Érdekességek a cég történetéből
A HUNGAROTRADE®Kft. alapjainak lerakása –a magyarországi rendszerváltoztatással párhuzamosan- 1989 folyamán ment végbe, de hivatalos bejegyzésére 1991 január 1-én került sor. Kezdetben a cég fő profilja a mezőgazdasági termékek hagyományos felvásárlása volt.
Célként – a szóba jöhető termékek közül – kiválasztottunk néhányat, amelyek gyűjtésére, termesztetésére kiemelt hangsúlyt kívántunk fektetni. Ilyenek voltak az éti csiga, cseresznye, meggy, méz, bodza, vadgesztenye. Beszerzésük érdekében felvásárló helyeket hoztunk létre, először csak a volt Dunaújvárosi járás területén, majd következett egész Fejér megye, később Tolna-, Bács-Kiskun-, Pest megye; de méz, vadgesztenye esetében, ha kellett, megszerveztük a felvásárlást Somogy-, Zala-, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben is.
Az átgondolt fejlesztések eredményeképp 1996-ban már az ország legnagyobb felvásárlói hálózatával rendelkeztünk. Több, mint kétszáz faluban és városban hoztunk létre állandó felvásárló helyet, több tucat helyen pedig szezonális jelleggel végeztük a munkát.
Mindenek előtt termékeink biztonságos értékesítését kellett megszerveznünk. Ennek érdekében hazai feldolgozókkal kötöttünk szerződéseket, majd a mennyiségek növekedésével párhuzamosan megszerveztük azok önálló exportját.
Hamarosan az országban, cégünk forgalmazta legnagyobb mennyiségben az éti csigát, a bodzát, a vadgesztenyét.
Háború után a HUNGAROTRADE Kft. volt az első, aki mézet és éti csigát (!) exportált Japánba; s hozzá tehetjük, nem kis részünk volt abban, hogy a magyar méznek valóságos nimbusza lett a Távol-Keleten.Magát a felvásárlást egészen 2001-ig folytattuk, amikorra a kistermelőket annyira lehetetlen helyzetbe hozták, hogy a felkínált árualap mint mennyiségben, mint minőségben már nem volt versenyképes.
Menet közben – a több lábon állás érdekében – a felvásárlás, értékesítés mellett, más, ipari tevékenységben is kipróbáltuk magunkat.
Kihasználva a ’90-es évek elejének távközlési reformját, saját tervezésű telefonfülke-család gyártásába fogtunk.
Fülkéink, a kor színvonalát jóval megelőzve, dupla ajtóbehúzóval, a közvilágítással szinkronban működő, energiatakarékos megvilágítással, a boltozaton körben kivilágított „TELEFON”- felirattal voltak ellátva. A szóló- és ikerfülkék mellett, az országban mi gyártottunk először sorozat-, és rokkantak számára kifejlesztett fülkéket. Első üzemünk Szécsényben létesült, ezt követte Bagod és Dunavecse.
Az újonnan alakult telefontársaságok, de a MATÁV is szívesen vásárolta fülkéinket megbízhatóságuk, kivitelük és olcsó áruk miatt.Telefonfülkéink legnagyobb számban Tolna megyében, Pécs – Komló környékén, a Balaton déli partján, Zalaegerszeg és Nagykanizsa körzetében találhatóak.
A hazai „szabad versenyre” jellemző módon, az Antall-kormány egy rendeletében úgy határozott, hogy Magyarországon telefonfülkét csak és kizárólag a fegyvergyártásból kiszorult BHG készíthet.Üzemeink kényszerű felszámolása komoly érvágást jelentett, így haladéktalanul újabb üzleti lehetőségek kutatásába kezdtünk.
Első lépésként, az egyre erősödő német piacot megcélozva, Magyarországon gyártatott bőrdíszművek exportját szerveztük meg, majd…
Néhány éves kísérletezés, fejlesztés után megalkottuk „Biogyertyánkat”. A szabadalmaztatás és engedélyeztetés után megkezdtük gyártásukat lajosmizsei üzemünkben. Nem csupán a gyártást, de a termékek csomagolását és forgalmazását is saját magunk végezzük.
Biogyertyáink számos világkiállításon kaptak kiemelt helyet a magyar pavilonokban és a nagyközönség mellett a nemzetközi szakmai zsűrik is nagyra értékelték. Ezek bizonyítékai azok a kitüntetések, érmek és nagydíjak, amelyek több ezerféle termék közül emelték ki gyertyáinkat.
2001-ben  kezdte meg működését műanyag feldolgozó – vákuumformázó üzemünk Dunaújvárosban. Ma már forgalmunk meghatározó részétez a tevékenység adja.
Saját szállítási igényeink kielégítése céljából 2008-ban - a régebbiek mellé – új tehergépjárműveket vásároltunk. Ennek köszönhetően szállítási kapacitásunk túlnőtte saját szükségletünket. Az előírt engedélyek beszerzése után, 2009 januárjától indítottuk be Belföldi és Nemzetközi Árufuvarozói divíziónkat. Műanyag feldolgozó üzemünk azonban olyan ütemben fejlődött, hogy 2014-től már nem tudtunk külső fuvarokat vállalni, gépjármű állományunk teljes egésze saját szállítási igényünket szolgálja ki, sőt 2019-ben újabb haszonjárművek beszerzése vált szükségessé.
Saját szállítási igényeink kielégítése céljából 2008-ban - a régebbiek mellé – új tehergépjárműveket vásároltunk. Ennek köszönhetően szállítási kapacitásunk túlnőtte saját szükségletünket. Az előírt engedélyek beszerzése után, 2009 januárjától indítottuk be Belföldi és Nemzetközi Árufuvarozói divíziónkat. Műanyag feldolgozó üzemünk azonban olyan ütemben fejlődött, hogy 2014-től már nem tudtunk külső fuvarokat vállalni, gépjármű állományunk teljes egésze saját szállítási igényünket szolgálja ki, sőt 2019-ben újabb haszonjárművek beszerzése vált szükségessé.
Tekintettel arra, hogy bevételeink 95 %-a exportból származik, ezért cégünk szakmai és pénzügyi megbízhatóságát bizonyítandó, 2013-ban bevezettük az ISO 9001:2008  (2018 óta 9001:2015) irányítási rendszert és megkaptuk az OPTEN A-s, valamint a Bisnode AAA-s tanúsítványt.
Tevékenységi körünk szélesítése terén  a 2014-es esztendő volt a következő jelentős dátum, amikor is az alapot jelentő műanyag feldolgozás kiegészítéseként a fémfeldolgozást is felvettük alaptevékenységeink közé. A legmodernebb és legprecízebb CNC gépek beszerzése után vákuumszerszám- és alkatrészgyártással indult a munka. Ma már saját mérnökeink tervezik szerszámainkat, tálcáinkat, így példátlanul rövid határidővel tudunk új projekteket felvállalni.
Saját magunk megismertetése és a konkurencia feltérképezése céljából, cégünk rendszeresen vesz részt külföldi és hazai kiállításokon, bemutatókon.
Kiemelt figyelmet fordítunk a legfrissebb  szakmai ismeretek, innovációk megismerésére és felhasználására a munkánk során, ezért kollégáink folyamatosan vesznek részt továbbképzéseken és tanfolyamokon.  Célunk egy ütőképes közösség létrehozása, amelyre hosszú távon számíthatunk és garanciát jelent a mindennapos kihívásokkal szemben.
2018-ban új, saját tulajdonú telephelyre költöztünk, így végre összevonva, egy helyen találhatók az üzemépületek raktárak és irodaházunk.

A HUNGAROTRADE®  elnevezés, valamint cégünk logója  1996 óta élvez védettséget.